Ha nagyon nyomja az ember a gázt, csak két órát kell utazni arra a helyre, ahol a nemi esélyegyenlőség kérdése nem megmosolyogtató huncutság, még csak nem is értelmiségi poénok tárgya, hanem a helyi politika fontos eleme. Állami pénzből fenntartott nőházak, biztonságérzetet növelő parkolóház, copfos karakter az utcai jelzőtáblán és kulcsától megfosztott erőszakos férj a Bécsi Városháza nemi esélyegyenlőségi programjában. Az EU-ban most van az esélyegyenlőség éve, nem árt, ha látjuk, hogyan lehetne csinálni.

Tizenkét éve működik Ausztria fővárosi magisztrátusán a nőügyekért felelős osztály, 2005 októberében pedig megalakult a gender mainstreaming nevű is, azzal a céllal, hogy támogassa a nők és a férfiak eltérő igényeinek és szükségleteinek megfelelő szolgáltatásokat, illetve a városi döntésekben képviselje a nemi esélyegyenlőség jelentőségét. (A gender nem biológiai, hanem társadalmi kategória. A biológiai nemekhez kapcsolódó, azokra épülő nemi szerepek, sztereotípiák összessége, amit a közösség, társadalom hoz létre). Magyarországon nincs ezekhez még hasonló fővárosi iroda sem, siránkozás helyett viszont most itt arról lesz szó, hogy milyen lehetne.

A magyar sajtót is bejárta az a tavalyi bécsi kampány, ami az útjelző táblák és a tömegközlekedésben használt ikonok sztereotipikus ábrázolásán keresztül hívta fel a figyelmet arra, máshogy is lehet. A ’Lássák egyszer másként!’ jelmondattal meghirdetett kampányban az öreg bácsi mellett az öreg néninek is át lehet adni a helyet, a kispapa is cserélhet pelenkát és női munkás is dolgozhat az útépítésen. „Uniós törvények miatt a KRESZ-táblákat nem változtathatjuk meg, de a figyelemfelkeltés jól sikerült. Azt próbáltuk megmutatni, hogy a hagyományos jelképrendszerben fel sem tűnik a férficentrikus láttatás. Néhány helyen, például a villamosokon a helyátadásra buzdító hirdetéseken februártól megtartjuk az egyenlősített megoldásokat is” - mondta Ursula Bauer, a gender mainstreaming ügyosztály vezetője.